Utazási információk

Úti okmányok: Beutazáshoz szükséges útlevél vagy a magyar állampolgárok részére kiállított plasztik alapú személyi igazolvány kártya, valamint a régi típusú személyi igazolvány is. A Horvát Köztársaságba gépjárművel történő beutazás során az érvényes vezetői engedély és forgalmi engedély mellett rendelkezni kell a beutazáshoz használt gépjárműre vonatkozó érvényes nemzetközi biztosítási zöldkártyával is.

A Megállapodás szerint a két ország érvényes útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal rendelkező állampolgárai az utas- és áruforgalom számára kijelölt határátkelőhelyeken vízum nélkül léphetnek be a másik állam területére, és ott legfeljebb 90 napig tartózkodhatnak a belépéstől számított hat hónapos időtartam alatt. 90 napnál hosszabb időre, valamint munkavállalási, jövedelemszerzési vagy bevándorlási célból továbbra is csak vízum birtokában lehet beutazni.

Magyar Nagykövetség, Zagreb: www.hungemb.hr

Vámrendelkezések: A Horvát Köztársaság vámrendelkezései összhangban vannak az Európai Unió országainak előírásaival. Külföldi valuta szabadon be- és kivihető. A hazai valutából maximum 2000 kuna vihető ki az országból. Az értékes szakmai és technikai felszerelést a határon be kell jelenteni. Az utas kíséretében levő kutyáknak és macskáknak hivatalos, állatorvos által kitöltött nemzetközi igazolvánnyal (CITES) kell rendelkezniük, melyből kitűnik, hogy a veszettség elleni védőoltás időpontja meghaladja a legkevesebb 15 napot, de nem régibb 6 hónapnál.
500 kunánál értékesebb áru vásárlása esetén, amelyet a külföldi állampolgár kivisz az országból "Porezni ček" /Tax cheque/ ellenében az adó visszatéríthető.
Kivihető az általunk összekészített élelmiszercsomag a tejtermék, nyershús és a házilag készített hentesáru kivételével. Az állati eredetű félkész- és késztermék élelmiszer (kivéve az úti élelem) csak állategészségügyi ellenőrzés után vihető ki. Ez a szabály a behozatalra is vonatkozik.
Kiutazás előtt célszerű a Horvát Köztársaság Nagykövetségén érdeklődni a vámkorlátozásokról. (cím: 1125 Budapest, Nógrádi u. 28/b. ,Tel: 355-1522)

A beutazó külföldinek 100 euró/nap fedezettel kell rendelkeznie. Amennyiben a külföldi horvátországi természetes vagy jogi személy által hitelesített meghívólevéllel, szállásfoglalással vagy hasonló irattal rendelkezik, elegendő 50 euró/nap fedezetet bemutatni. Az anyagi eszközök meglétének bizonyítékaként elfogadnak hitelkártyát, bankkártyát, banki igazolást, csekket és más bizonyítékot is, amelyekből megállapítható az anyagi feltételek megléte.

Pénz: A horvát valuta a kuna. 1 kuna (HRK) = 100 lipa A pénzjegyek névértéke: 1000, 500, 200, 50, 20, 10 és 5 HRK A fémpénzek névértéke: 5, 2 és 1 kuna, valamint 50, 20, 10, 5, 2 és 1 lipa.
1 kuna = 33-36,- Ft
A bankok félfogadási ideje: hétfőtől-péntekig 8-19 óra, szombaton 8-12 óra. A bankok vasárnap és ünnepnap zárva tartanak.
Pénzváltók: Minden bank foglalkozik pénzváltással, de vannak csak pénzváltó helyiségek is. Minden szálloda és az idegenforgalmi ügynökségek többsége is foglalkozik pénzváltással. A valutaárfolyamot naponta közlik a napilapokban, bankokban pedig látható helyen kifüggesztik.

Az üzletek és hivatalos intézmények nyitva tartása: Az üzletek többségének nyitvatartási ideje: hétköznapokon 8 - 20 óráig, szombaton és vasárnap 14 óráig, turista idényben tovább tartanak nyitva (viszont egy részük 12-16 óra között zárva tart). A hivatalos intézményekben és a hivatalokban a munkaidő: hétfőtől péntekig 8 - 16 óráig.

Posta és telekommunikáció: A postahivatalok nyitvatartási ideje a nagyobb városokban: hétköznapokon 7 - 19 óráig, kisebb helyeken 7 - 14 óráig, némelyek váltott nyitva tartással működnek. A nagyobb városokban és turisztikai helyeken az ügyeletes posták szombaton és vasárnap is 21 óráig tartanak nyitva. Valamennyi nyilvános telefonkészülék telefonkártyával működik, telefonkártya a postahivatalokban, újságosoknál vásárolható. Külföld közvetlenül hívható bármelyik nyilvános telefonkészülékről. Magyarország hívószáma + körzetszám 0036(körzetszám, mobilszámnál 20,30,70).

Hitelkártyák és más fizetési módozatok: Horvátországban az általánosan ismert hitelkártyákkal - Eurocard/Mastercard, Diners, American Express és Visa - való fizetés általánosan elterjedt. Minden üzlet, étterem, ügynökség, szálloda és egyéb árusítóhely, ahol hitelkártyával lehet fizetni, jól látható helyre ragasztja fel az általa elfogadott hitelkártya logóját, jelét vagy reklámját. Hitelkártyával készpénzt az automatákban lehet felvenni. A postán az Eurocard/Mastercard és Diners hitelkártyával lehet készpénzt felvenni. Az utazási csekkek beváltásánál 2% a jutalék.
A Hrvatska Postanska Banka mintegy 1230 pénzkifizető hellyel rendelkezik és a szolgáltatás egész Horvátországban elérhető. A beváltási bizonylat ellenében visszaváltja a HPB a megmaradt horvát kuna összeget. Az árfolyameltérésekre azonban számítani kell.

Ünnep- és munkaszüneti napok
Január 1. Újév, Január 6. Három Szent Király, Húsvét vasárnap és hétfő, Május 1. A munka ünnepe, Pünkösd, Június 22. A fasizmus elleni harc napja, Június 25. A Köztársaság napja, Augusztus 5. A győzelem és a nemzeti hálaadás napja, Augusztus 15. Nagy Boldogasszony, Október 8. A Függetlenség napja, November 1. Mindenszentek, December 25. és 26. Karácsony.

Vásárlás: A legjobb szuvenír a hagyományos kézimunka, pl. kötött tárgyak, csipke és díszítőtárgyak, amiket ezüstből, kagylóból és tengeri korallból készítenek. Nagyon érdekes tárgyak kaphatók fából és agyagból, amik szintén kézimunkával készülnek.
Ha ruhát vagy cipőt szeretnének venni, valószínűleg nem fognak tetszeni a bolti árak. Ha nem feltétlenül fontos a márkás divat, azt ajánljuk, hogy keressen meg kisebb boltokat és piacot. Az árak sokkal kedvezőbbek, a választék még nagyon jó.

Borravaló: A tipp általában nincsen benne a számlában. Ha véleménye szerint megérdemelt, akkor a számla 10 százalékának megfelelő összeget szokás adni. Taxi vezetők általában nem várnak borravalót, de megbecsülik.

Hálózati feszültség: 220 W, 50 Hz

A csap víz egész Horvátország területén fogyasztható.

Közbiztonság: Az ország egyes területeire vonatkozó aknaveszély kivételével a közbiztonság jónak mondható. A balesetveszély miatt fokozottan szükséges az aknaveszély jelzéssel ellátott területek elkerülése. Az említett területeken a főútvonalakról nem célszerű letérni.

Fontosabb telefonszámok:
Zágrábi Magyar Konzulátus: 01/4834-990 Zagreb, Krlezin Gvozd 11.

Horvátország nemzetközi hívószáma: 385
Mentők: 94
Tűzoltók: 93
Rendőrség: 92
Segélykérés az utakon 987
Általános felvilágosítás: 981
Felvilágosítás a helyi és nemzetközi telefonszámokról : 988
Felvilágosítás a nemzetközi telefonszámokról: 902
Időjárás jelentés és utinform : 060 520 520
Horvát Autóklub (HAK) 01 4554 433 és 4640 800

A rádió idegen nyelvű hírei a turisztikai idényben: A Horvát Rádió 2. programján a rendszeres horvátnyelvű hírek mellett a HAK /Horvát Autóklub/ angolul, németül és olaszul számol be az utak állapotáról, hetente több alkalommal pedig felvilágosítást közöl a vitorlázó turistáknak. Minden egész órában szintén a Horvát Rádió 2. programján az alábbi stúdiókból közvetlen híreket és felvilágosítást közölnek az utak állapotáról: Bajor rádió 3. programja, az Osztrák rádió 3. programja, a RAI Uno és az Angol Virgin rádió.

Autóval Horvátországban
A Horvát Köztársaságba gépjárművel történő beutazáshoz az érvényes vezetői engedély és forgalmi engedély mellett rendelkezni kell a beutazáshoz használt gépjárműre vonatkozó érvényes nemzetközi biztosítási zöldkártyával is.
Megengedett sebesség túllépését szigorúan büntetik!
Sebességkorlátozás:

  • lakott területen 50 km/óra
  • lakott területen kívül 80 km/óra
  • kizárólag járművek rendelkezésére álló utakon 100 km/óra
  • autóutakon 130 km/óra
  • lakókocsit vontató gépjármű 80 km/óra
  • autóbuszok és könnyű utánfutót vontató autóbuszok 80 km/óra

Vizes utakon csökkentsék a sebességet és alkalmazkodjanak az útviszonyokhoz. Javasoljuk, hogy vezetéskor úgy nappal, mint éjszaka kapcsolják be a világítást.
Mobiltelefont vezetés közben ne használják!
A biztonsági övek használata kötelező.

Benzinkutak: Naponta 7 - 17 vagy 18 óráig, a nyári idényben 22 óráig tartanak nyitva. Az ügyeletes benzinkutak a nagyobb városokban és a nemzetközi utakon 0 - 24 óráig tartanak nyitva. Minden benzinkútnál árusítanak: Eurosuper 95, Super 98, Normál és Euro Diesel üzemanyagot, a nagyobb városokban gázt is. Az üzemanyagárak nagyjából megegyeznek a magyarországival. Tájékoztatásképpen a Normál 7 kuna, Diesel 6 kuna.
Úthasználati díj az autóutakon: Kapus rendszer működik, a megtett szakaszonként kell autópálya díjat fizetni. Autópályadíjak, közlekedési információk

Kötelezettségek közlekedési baleset esetén
A közlekedési balesetről először a rendőrséget értesítsék (telefon: 92 ) Biztosítsák a baleset helyét (állítsák fel a háromszöget!) és tegyék meg azokat az intézkedéseket, amelyekkel megelőzik az újabb veszélyhelyzetet. Várják meg a közlekedési rendőröket. A közlekedési balesettel kapcsolatos problémák intézéséről, a horvát biztosító társaság ügyintézéséről, a jármű szervizben történő javításáról és egyéb, a balesettel kapcsolatos problémákról attól a rendőrtől kaphatnak felvilágosítást, aki a baleset helyszíni szemléjét végzi. Amennyiben a baleset során az Ön autója bármilyen módon megsérült, az intézkedő rendőrtől feltétlenül kérjen igazolást a sérülésről, mert e nélkül nem lépheti át az ország határát.
A pénzbüntetések összege szabálysértés esetén minimum 500 kuna, valamint 120 kuna eljárásai díj, amihez további tolmácsolási költség (kb. 200 kuna) adódhat. Alkudozni lehet, érdemes, akár csak 100 kuna fizetendő büntetés is lehet a végeredmény.

A közlekedési szabálysértésekért fizetendő büntetések tájékoztató jellegű összegei:
- gyorshajtás esetén lakott területen, ha 30 km/ óra-, lakott területen kívül 50 km/órával haladja meg a megengedett sebességet: 500 kn
- gyorshajtás esetén lakott területen, ha 10 -30 km/óra, lakott területen kívül 30-50 km/órával haladja meg a megengedett sebességet: 200 kn
- gyorshajtás esetén lakott területen, ha 10 km/óra-, lakott területen kívül 10 - 30 km/órával haladja meg a megengedett sebességet: 100 kn
- az előzési szabályok be nem tartása: 500 kn
- ittas állapotban történő vezetés: 500 kn + a vezetői engedély bevonása
- az út állapotának és egyéb akadályozó tényező figyelmen kívül hagyása a nem megfelelő sebesség kiválasztásakor: 200 kn
- szabálytalan parkolás és megállás: 100 kn
- ha nincs bekapcsolva a biztonsági öv: 100 kn.

A büntetés vagy a védelmi rendszabály végrehajtásának érdekében, a szabálysértés mértékétől függően a meghatalmazott hivatalos személy az eljárás végrehajtásáig, de legfeljebb 48 órára bevonhatja a külföldi állampolgár útlevelét.

Taxi szolgálat minden városban és turistahelyen működik.

Vasúti közlekedés
Horvátország közvetlen vasúti összeköttetésben áll Szlovéniával, Magyarországgal, Olaszországgal, Ausztriával, Svájccal, Szlovákiával, Franciaországgal, Németországgal, Bosznia és Hercegovinával és Jugoszláviával, átszállással pedig szinte valamennyi európai országba el lehet jutni.
További felvilágosítás a MÁV Nemzetközi vonalán: 461-5500

Buszközlekedés: Irodánk nem rendelkezik saját busszal. A turnusváltásokhoz igazodva azonban foglalunk helyeket egy buszos cégen keresztül.
A járatok pénteki napokon indulnak, hazautazás Horvátországból szombati napokon, megérkezés vasárnap. Előre nem látható váratlan események miatti (baleset, határátkelési várakozás, kialakult dugók) időcsúszásokért felelősséget nem tudunk vállalni. Az autóbusz a szálláshoz lehető legközelebbi ponton teszi le az utasokat, amely nem minden esetben jelenti a szálláshely előtti ki- és beszállást.
Az autóbuszon háziállat szállítása nem megengedett. A busz csomagterébe személyenként egy normál méretű bőrönd tehető, az utastérben a balesetveszély miatt csak kézipoggyász helyezhető el. A buszon az utasok hideg reggelit kapnak, melyet az ár tartalmaz.

Nemzeti ételek és italok
A félpanziót és teljes ellátást kínáló szállodák mellett minden városban, turisztikai helységben, főbb utak mentén éttermek, étkezdék, teraszok, csapszékek, pizzériák, gyorsétkezdék találhatók, de az ínyencek bizonyára szívesen betérnek a házi "horvát konyhát" kínáló éttermek és étkezdék valamelyikébe. Minden állati eredetű élelmiszerre az Európai Unió országaival azonos feltételek érvényesek és állandó állatorvosi-egészségügyi felügyelet alatt állnak.
A szokványos európai konyhán kívül Horvátország a legnépszerűbb hazai ételeit és különlegességeit kínálja: a hideg ételek között említhetjük a híres dalmáciai vagy isztriai sódárt (szárított sonka), pagi vagy likai sajtot, juhtúrót, szlavóniai kulent, az ismert samobori vagy zagorjei fokhagymás kolbászt, a friss tejfölös túrót. A főétel kínálat attól az éghajlati övtől függ, ahol éppen tartózkodnak. Dalmáciában, a tengermelléken, a szigeteken és Isztriában a főételek halféléből és "tenger gyümölcseiből" készülnek, a húsételek pedig a "pasticada" vagy a főtt bárány. Horvátország kontinentális részében a húsételek kínálata igazán gazdag, a különlegességek pedig a pulyka mlinci-tésztával, sült bárány, sült malac, főtt vagy sült "strukla". A tészták közül a már említett "strukla" mellett megemlítjük még a diós, a mákos, a túrós és a gyümölccsel töltött rétest.
A szőlőtermesztés és a szívesen fogyasztott, válogatott borok termelése a horvát szőlészek évszázados hagyománya a kontinentális Horvátországban, a tengermelléken és Dalmáciában egyaránt. Az adriai tengerpart és szigetek ismert borfajtái a vörös borok - teran, merlot, kaberne, opolo, plavac, dingač, postup, valamint a fehérek - malvazija, posip, kujundzsusa, muskat... A kontinentális rész borkínálata: rizling, graąevina, burgundi, tramini. Az égetett szeszes italok közül ismertek a pálinkák - szilvapálinka, travarica, törköly, a desszertitalok közül pedig a proąek és a maraschino.

Környezetvédelem
A biológiai értékek védelme összhangban áll az Európai Unió érvényben levő szabályaival. Az Európai Unió előírásai szerint a horvát Adrián a tengervíz nagyon jó minőségű fürdés céljából.

Főbb látnivalók:
Dubrovník - Régészeti Múzeum, Néprajzi Múzeum, Korabeli Történeti Múzeum, Tengerészeti Múzeum, a Katedrális kincstára, Marin Drzić Ház
Makarska - Kagyló Múzeum (kagyló gyűjtemény), Városi Múzeum
Rovinj -
Split - Horvát Régészeti Emlékek Múzeuma, Spliti Régészeti Múzeum, Iván Mestrović Galéria

Nemzeti parkok
A horvátországi nemzeti parkok közül 7 a tengerparton, vagy vonzáskörzetében található.
Brijuni - két nagyobb és 12 kisebb szigetből álló sziget-csoport Isztria nyugati partjainál. www.np-brijuni.hr
Kornati Nemzeti ParkKornati - A Mediterrán legtagoltabb szigetcsoportja 140 lakatlan szigettel, szigetecskével és sziklafallal. Elbűvölő világa miatt az Adrián hajózók, vitorlázók, búvárkodók és az úgynevezett Robinzon turizmus kedvelőinek egyik legkeresettebb célpontja.
Mljet - sziget Dubrovniktól délnyugatra helyezkedik el és az Adria legzöldebb szigeteként tartják nyilván. A szigeten található két tó és a pompázatos mediterrán erdői miatt is egyedülálló. www.np-mljet.hr
Krka - Horvátország legszebb karsztvidéki folyójáról nevezték el. Páratlanul szép vízeséseiben gyönyörködhetünk www.sibenik.lap.hu
Paklenica - Nemzeti park a legnagyobb horvátországi hegyvonulat - a Velebit - déli oldalán.
www.paklenica.hr
Risnjak - erdővel borított hegyvonulat Rijekától északra. www.risnjak.hr
Észak-Velebit - a Velebit hegység csúcsa a legértékesebb és a leglátványosabb
Az utóbbi 3 nemzeti park rengeteg hegymászót, barlangászt, botanikust és turistát vonz.

Természetvédelmi parkok
Biokovo Nemzeti ParkBiokovo - hegység a Makarska Riviéra felett. Kedvenc uticélja hegymászóknak, hegyi kerékpározóknak, botanikusoknak és turistáknak.
Kopácsi rét (Kopački rit) - a Drávának a Dunába való torkolatánál elhelyezkedő nagy mocsaras terület, ami madárrezervátumként működik.
Lonjsko polje - Európa egyik legnagyobb mocsara;
Medvednica - hegy Zágrábnál;
Papuk - Szlavóniai síkság legnagyobb hegysége;
Telasćica - keskeny öböl a Dugi otok szigetén, közel a Kornati Nemzeti parkhoz;
Učka - hegység Isztria keleti részén, a Kvarner Riviéra felett, környéke gyógyklimatikus adottságú www.isztria.lap.hu
Velebit - Horvátország legnagyobb és legszebb hegysége;
Vranai tó (Vransko jezero) - Horvátország legnagyobb tava, közel Zadarhoz;
Z umberak-Samoborsko hegyvidék középkori kastélymaradványairól ismert.